Elemek megjelenítése címkék szerint: Katona József Színház

Színházak színháza    

(Katona József Színház – Dömötör András, Laboda Kornél és Benedek Albert: Mefisztóland – 2024. április 26-i előadás) 

Éva: Valami ilyesminek képzelem „a” Kaposvár színjátszását. Sok minden cikázott szakképzett nézői agyamban az előadás közben. Ezek biztos: méltó, megörökít, revans, így maradnak meg, tehetség, a szellem radikalizmusa. A Prudencia mellett ez az év előadása számomra. Az egészen átsuhant negyven év színjátszása és a kapcsolódó keserves káeurópai tapasztalat. Furcsa dolog a színpadi alkímia, érezni lehetett a folytonosságot. Ezt az előadást a Katonának kellett eljátszania, korösszegző, igaz, összetett. A „nemzetközi jakobinus erők luciferi esztétikája” éppen annyira jó, mint a „mosolygós igen, a ránk erőszakolt naturálnihilista nem helyett”. És tudjuk, hogy a rózsaszín az fehér, ki rendel gyóntatót forgatásra, kik nem találják tüntetés közben a színházat, hányféle túlélési metódus és veszteség keletkezett ezekben a fénytelen időkben. Ez is olyan előadás, hogy utána könnyebb élni, terhet vesz le a vállunkról, összekapcsol, pedig az „elmúlthúszév” növekvő sötétségéről szól.  

Iza: Saját színházi közegünk köszön le a színpadról, amely ijesztően rímel Klaus Mann – az 1920-as évek németországi színházi életét leíró - Mefisztó című regényében olvasottakra. Hiába a sok humor, horrort nézünk, napjaink feketekomédiáját. Egy társulatot, amely szükségállapotban van, mert az elnök lojális emberét ülteti a direktori székbe. Egy olyan művészembert, akit mérhetetlen vágy és küldetéstudat hajt aziránt, hogy művészkörével - akiket maga a nemzetnek aposztrofál – elfoglalja a színházkultúra minden centijét. Lubickol politikai támogatottságában, hogy ezáltal élet és halál ura lehet, és nem bánja, sőt kívánja, hogy a politikai hatalom újra és újra beavatkozzon  művészi alkotófolyamatokba. Kegyeltjeivel – a már általa ki vagy felemelt színházcsinálókkal - egészséges, nemzeti kultúrát hirdet, amelyben eluralkodik a homofóbia, az antiszemitizmus. Szerénységétől hajtva gigantikus szobrot állít színháza elé, hogy jelen idejét, hatalmát hirdesse. 

A cigánytábor az égbe megy    

(Katona József Színház – Kácsor Zsolt: Cigány Mózes – 2024. február 13-i előadás) 

C.S. Lewis-tól a gondolat, hogy egy nap elég öreg leszel ahhoz, hogy újra tündérmeséket olvas. Kácsor Zsolt - a Tórából és a cigány mondavilágból összegyúrt - korántsem finomkodóan irodalmi, inkább mosdatlanul köznapi durvaságú szövegét hallgatva azt hiszem, számomra eljött ez az idő. A nyolcvan perc egy szemvillanás. Bezerédi Zoltán előadásának gazdagsága megfinomítja a prózát, és úgy követjük a történetet, akár a Frakk, a macskák réme-t az oviban.   

Nő vagy gyermekem, ezt te úgysem érted meg…..   

(Katona József Színház – S.I.Witkiewicz: Vizityúk – 2024. február 11-i előadás) 

Előadásra várva számolgattuk, hogy a lengyel írókkal nem is állunk hadilábon, mert ugye ott van Gombrowicz, Mrożek, Kapuściński, Lem, Prus, Sienkiewicz, akiket olvastunk, s ez nem is olyan kevés. Momentán Witkiewiczről csak Fodor Tamás visszaemlékezéseiben olvastunk, hogy a Vizityúkról azt hitte, hogy az a Vadkacsa persziflázsa. Nem is voltunk felkészülve rá. Meglepett, hatott. A felszínén egymáshoz nem illő abszurd dialógusok, egy erősen szürreális produkcióban. Talán vettük a rendező, Zsótér Sándor üzenetét is: „Nő vagy gyermekem, ezt te úgysem érted meg ... semmi az élet, semmi a halál …eljön a világvége, passz.” Mindenekfelett jó volt egy olyan előadást követni, amelyben a káosz ellenérre rendszere van mindennek.  

Beszélő fejek 

(Katona József Színház – Wolfram Lotz: A politikusok - 2023. november 14.)

Miden napunkban ott vannak, minden nap látjuk őket a hírekben, az újságokban, a televízióban, még a csapból is ők folynak, ők az igazi celebek. Már azt sem tudjuk mi is a munkájuk pontosan, igazából nem figyelünk rájuk, csak akkor, ha bődületesen nagy marhaságot mondanak, éppen lebuknak valami hatalmas svindliben. Wolfram Lotz viszont odafigyelt rájuk, sőt, elgondolkodott róluk, megfigyeléseit pedig egy végeláthatatlan hosszú versben megosztotta az olvasókkal, színháznézőkkel. Ez az este egy flow, amire ha ráérzünk az elején, visz magával kilencven percen át.  

Bezmeg   

(Katona József Színház – Kocsis Gergely: Kedd – 2023. november 2-i előadás) 

Szinházi illem ide vagy oda, nem érintett meg az alkoholista lét diszkrét bája, ahogy a férfi piszoárok higiéniája és a tétre menő vizelőverseny sem. Azt értékeltem, hogy az előadás nem hazudott mélységet, nem próbálta művészetnek eladni a produkciót. Szórakozást nyújtó színészi ujjgyakorlat a játszóknak, fejtörés nélküli este a nézőknek. Tudom, hogy kortárs dráma nélkül meghal a színház, és gondolkodó színész előbb-utóbb tollat ragad, de ez az előadás hidegzuhany egy nem várt helyen. 

Elkésett emberek szomorú komédiája    

(Katona József Színház – Csehov: Cseresznyéskert – 2023. október 11-i előadás) 

Egy tökéletes darab tökéletes színrevitele, megelevenedik a saját darabolvasat. Tarnóczi Jakab rendező jóvoltából önnön gondolatiam a színpadon, ugyanazok a képek, érzések egy másik olvasó fejében, Csehov összekapcsolja idegenek érzés-és gondolatvilágát. Számolgattam, hány Cseresznyéskertet láttam eddig, talán egy tucatot, de ez most az elsővé lett. És egy rendhagyó cameo is benne, nem mástól, Gobbi Hildától.  

A 2022-2023-as színházi évadról

Az évad két legnagyobb eseménye – egy levegővel való huszáros pénzosztással – egyrészt 6,8 Mrd eltapsolása a 10. Színházi Olimpiára, Vidnyánszky Attilát így kilőve a nemzetközi színházi porondra, másrészt a független, alternatív színházak teljes és végleges ellehetetlenítése, azaz a kulturális tao eltörlésével indult színházi finanszírozási szomorújáték - vélhetően - utolsó képének lejátszása, amelyben „a nem NER-es nem keres” kategória versenyzői elvéreztek vagy az utolsókat rúgják.   

Mit szépítsük, ambivalens évadot zártunk, a színházak és mi, a közönség is. Még mindig Budapest tőkesúlyosak vagyunk, ugyan igyekszünk eljutni vidéki előadásokra is. Nehezen is vettük számba az igazán jó előadásokat, kevés volt belőlük. (Tudják, az az igazán jó, ahol utána kedve van az embernek a Belvárosból akár Kispestre is gyalog hazamenni.) Számolgattuk, ám alaposan lelohadt színházjáró kedvünk, közel sem láttunk 100 előadást, ahogy a pandémia előtt. Figyelünk a kis műhelyekre, figyelünk a függetlenekre, figyelünk a szokatlanra. Igaz, kinyílt újra a világ, inkább nézünk havonta egyet-kettőt Európában, mintsem itthon nyolc közepes, pénzhiányosan kétségbeesett produkciót. Már az is erősen szubjektív döntés volt, hogy mit nézünk, mit nem. Már rég nem a színházak csábítanak, nem mehetünk sehol tutira, hanem egy-egy rendező, és az egyre fogyatkozó számú igazán kedves színész, akik valóban érdekelnek. (Persze 10-15 ezer forintos jegyárak mellett ki kísérletezgetne, hogy szünetben lelépjen.)  

Vesztesekként nézzük, hogy veszélybe került minden, amit mi színházi értéknek tartottunk az elmúlt két és fél évtizedben, amióta lelkes színházjárók vagyunk. Ennek egyik oka biztos a hatalom vezérelt színházpolitikai környezet, a másik, hogy ebben a mélyrepülésben rég megszűnt az erőteljes szakmai érdekképviselet, a színházak a politika prédáivá lettek. Egyszerűen kifáradt már mindenki, és már nincs olyan a szinházszakmában, hogy szolidaritás a szó igazi értelmében, az nem az, hogy befogadok egy felszámolt játszóhelyről pár előadást a végső agóniára. Mókuskerékben készülnek azok a produkciók is, amelyek képesek lennének értékteremtésre. Az, hogy mégis van egy-két kivétel, akik még mindig és rendületlenül küzdenek, csak erősíti a főszabályt. Tisztelet nekik és nézői hűség.

X vs. Y  

(Katona József Színház – Euripidész nyomán írta Bagossy Júlia: Médeia – 2023. február 21-i előadás / Pécsi Nemzeti Színház – Euripidész: Médeia – 2023. március 11-i előadás) 

Két női alkotó ugyanarról. Az egyik még egyetemista, éppen alkotói pályája és női princípiuma kiteljesedése kapujában, a másik már három évtizedet tud maga mögött pályáján, táncművész, koreográfus, rendez és tanít. A két produkció alapján az Y-generációs Bagossy Júlia jobban érzi és érti a szenvedéllyel fűtött asszony, Médeia történetét. A Katona Sufniban – színész alkotótársaival - színpadra vitte azt a tudati és lelki állapotot, amikor akkora a veszteség, ami után már nincs értelme az életnek. A pécsi Nemzetiben az X-generációs Bozsik Yvette impozáns színpadképpel, mutatós jelmezekkel és látványos mozdulatsorokkal hatalmasat gondolt, de Euripidész története csak formálisan jelenik meg szinpadán.     

Szenvedéstörténetek 

A Katona és az Örkény társulata is új bemutatóval reflektált a mögöttünk álló két évre: nagyon különböző mód egy-egy Y-generációs rendező irányításával mesélnek az egyedüllétről, a magányról. Bemutatóikat a tavaszi premierek sorából kiemelte a rendhagyó színrevitel és az egyedi alkotói formanyelv. Valamiért egyik előadás sem nyert meg magának 100 %-ban, de mindkettő kétségkívül hatott rám, hosszan elgondolkodtatott. Ráadásul spontán mód összekapcsolódott bennem a két produkció, utóbb ugyanannak a témának a pandantjaként látom őket.  

Bástyák és Gyalogok

(Katona József Színház – Spiró György: Főtitkárok – 2022. március 15-i előadás/
Tandem Színház – Ezerkilencszáz’56 – 2022. április 10-i előadás)

Generációmnak – a Kádár-korszak már-már boldog vége gyerekei - ’56 fogas kérdés volt, van és lesz. Mást mondtak a nagyszüleink, akik átélték, mást a szüleink, akik éppen kisdobosok voltak, és mást nekünk, akik azt tanultuk róla, hogy ellenforradalom, de családi körben szétszálaztuk kicsit ezt az állítást. Megint mást a gyerekeinknek, akiket már a Terrorháza - történelmi fantasy-gyár is tanítgat róla. Spiró György saját szavait idézve megírta a „XV. századi Everyman (Akárki) című angol moralitás modern változatát, jegyzőkönyvek, emlékiratok, naplók alapján”, amit Zsámbéki Gábor - sokadik Spiró-rendezésként - színpadra vitt. Ennek pandantjaként a pécsi színésznő, Bacskó Tünde saját „családi ’56-ját” vitte színre, eredeti szemszögből felidézve azt, sanzonest formájában.